22.fejejezet.- Oké.

Sajnálom, hogy ilyen későn, de hoztam az új részt. Nem is mondanék egyebet.

Jó olvasást!                      Steff.


Még mi jöhet ezek után? Még mit fognak gondolni rólam? Alig vagyok itt pár napja és máris ‘az újságban olvastam’ szövegekkel jönnek, hogy ezt meg azt tettem.
-Én Harryvel?! Még mit nem! Találjanak ki jobbat a következőben! Ez nem lehet igaz. Fel kell hívjam Harryt, igen ez lesz a legjobb.
  Telefonomhoz  nyúltam de Judit megragadta a csuklóm.
-Ha felhívod mit fogsz mondani neki? Azt, hogy pár újság  kombinál titeket? Nem fog változtatni semmit! Ne légy gyerekes! –életemben először kiabált velem nénikém, mondjuk megértem, én sem épp szépen és halkan beszéltem vele. Ez részben miattam van. Megint mindent elrontok.
  Ekkor mérgesen felállt az ágyamról és egy nagy ajtó csapódás kíséretében elhagyta a szobámat.

/Judit szemszöge/

-Mit képzel magáról? Hisztizik és gyerekeskedik már az első nap mikor itt vagyok. Mi baja van? Ennyire kitudja őt valami akasztani? – kicsit durvább hangnemben kezdtem mondandóm Rékáékhoz de még sok kell nekem a lenyugvásig.
-Ne haragudj rá, sok mindenen ment otthon keresztül. Pont ezért hoztuk el, hogy ne veszekedjenek vele, hogy ne legyen mindenért leszólva, hogy ne nézzék mindig kisgyereknek. Azt hittük itt jobb lesz neki, hogy más lesz és pont ezért hívtunk téged is, hogy segíts megvalósítani nekünk ezt. Ha nem fog menni, megleszünk nélküled is. Sajnálom, hogy elrángattunk idáig.-őszinteséget és megbánást tükröztek Réka szemei. Talán nem így kelett volna a dolgokhoz álljak, biztos megtudtuk volna oldani másképp is. Már ez van.

                                                        ***********


/Steff szemszöge/


  Néha még a plafon is érdekes tud lenni. Erre az elmúlt két órában volt időm rájönni. Mikor épp nem az orromat fújtam vagy épp kimentem a fürdőbe eldobni a használt zsepiket, a plafont bámultam és próbáltam rájönni, hogy miért épp plafonnak nevezték el. Hát, nem jöttem rá. A nagy gondolkodásom közben kétszer is hallottam, hogy sms-em jött, de semmi kedvem nem volt felkelni és megnézni ki írt. 
  Már belenyugodtam, hogy több sms-t nem fogok ma kapni, mikor egymásután vagy ötöt is kaptam. Na vajon mi okkal és ki keres ilyen megszállottan, vagy kik?

‘8 mesaje necitite ’ (8 olvasatlan üzenet)

  Gondolhattam volna, hogy nem csak Judit olvashat újságot. Hét  üzenetem Harrytől volt és egy Paultól. Nem csodálkozok. Most azok a kérdések fognak következni, hogy: “Hazudjunk? Mit mondjunk? Mit találjunk ki? Bepereljük az újságot? “. A válaszokat inkább nem szeretném tudni.  Mindenből olyan nagy ügyet csinálnak. Miért kell ilyen híresek legyenek? Miért pont velük kell legyek? Miért pont Harry hívott el kávézni? Miért nem egy helyes szomszéd fiú? Miért ez a sok miért? Ezt kezdem nem bírni!

  Sorra nyitottam meg a kapott üzenetek. 
1. Láttad mit írnak az újságok?-Harry
2. Megkaptad az üzenetet?-Harry
3. Most mit tegyünk?-Paul
4. Valami történt veled, hogy nem írsz vissza?-Harry
5. Stefany, jól vagy?-Harry
6. Talán haragszol rám a történtek miatt?-Harry
7. Mondj valamit kérlek!-Harry
8. Írj kérlek vissza, könyörgöm.-Harry

 Nem haragudtam Harryre, kicsit sem. Magamra haragudtam.  Hogy lehettem olyan hülye, hogy bele mentem ebbe a találkába? Ha nem mondok igent, akkor talán most nem lenne ez a nagy felhajtás. Nem lenne ez a sok kérdés. Nem vennének körül hamis állítások amikben csak annyi az igaz, hogy kávéztunk és sétáltunk. Ha ezeket nem tettük volna meg, akkor most nem lenne semmi. De én megbántam azt a napot? Megbántam az a pár órát? Kétlem. Jól éreztem akkor magma? Jó volt Harryvel lenni? Igen, nagyon is. 
Ha csak ennyit írnának az újságok, hogyha csak arról szólnának a cikkek, hogy jól éreztük ketten magunkat, akkor nem lenne semmi bajom. Ez a kombinálós dolog ront el mindent. Előszőr kérdeztek volna meg minket, utána írogassanak.
  De hagyjuk ezt, szegény Harry, kitudja most min jár az esze.

Én: Igen, láttam miket írnak az újságok. Ne aggódj, nincs semmi bajom. Nem haragszom rád. –írtam vissza Harrynek.
Harry: Sajnálom mind azt ami történt. Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni.
Én: Én nem sajnálom! Jól éreztük magunkat, vagy talán nem?
Harry: Dehogyis nem! Nagyon is jól! Igaz a végét elrontottam, de te erősködtél.
Én: Nem rontottál te el semmit. Jól érezted magad vele, ez volt a célom. :)
Harry: Nagyon is jól, hálás vagyok neked érte. Nincs kedved átjönni egy kicsit? Itt vagyunk Liamnél mind.
Én: Van kedvem, ha átengednek megyek.
Harry: írj ha engednek :D

Féltem, hogy az előbbi Judittal való veszekedésem miatt nem fognak elengedni, de csak Juditnak ártottam ő meg nem szólhat belé Csabiék döntésébe.

-Réka, Csabi? –kérdeztem félénken.
-Mondjad Stefi.- mosolygott a kanapén ülő Csabi, Réka a konyhában tevékenykedett.
-Átmehetnék Harryékhez? Vagyis igazából Liamhez mert Harry nálla van de Harryhez mennék mert megkell beszéljünk pár dolgot.
-Persze.-mosolygott Réka.
-Csak aztán ha ott maradsz éjszakára is, szólj 10 előtt, jó?-mondta kicsit szigorúan de mosolyogva Csabi.
-Nem tervezem, hogy ott maradjak, de ha mégis, akkor szólok.
-Rendben.-bólintott Csabi majd a Tv-t kezdte kapcsolgatni.


Felöltöztem - fekete csőgatya, fehér hosszított póló és fekete, fehér Nike jeles Nike cipő – összeállításba majd mobilomat zsebre téve mosolyogva hagytam el a házat. Meg sem álltam Liam házáig. Az ajtó előtt kicsit hezitáltam de egyszer csak nyílt az ajtó és Niall mosolyogva be invitált a házba, ahol a kanapén nem is akár ki ült. Vagy mondjam inkább úgy, hogy akárkik?