Mirror to my life...

1.fejezet
 Kezdetek...
     Még van egy hónap az iskolából,alig várom már a vakációt.Ma kaptam egy nagyon jó hírt az anyukámtól.
     Hétfő,huszadika,május.Egy fáraszto és egyben nagyon unalmas iskolai nap után,amikor beléptem a bejárati ajtón,anyukám vidáman kiabát felém:
-Stefiii! Képzeld,hívtak Csabiék ,hogy június elselyén vinnének Londonba.Elengedjelek-e?
-Kérlek,kérlek! Ugye elengedsz?
-El-el.-anyukám mindig szerette amikor nem vagyok otthon,állitólag mindig fenttartom még nem tudja végezni a dolgát ha én itthon vagyok.Csak arra vagyok neki jo ,hogy vigyázzak a kétéves és pár hónapos hugomra.Akik ismernek tudják hogy a hugom csak 1 éves és pár hónapos de a történetem 2013-ban íródik vagyis akkor folynak az események.Én 14 éves vagyok más meg mindenki egy évvel idősebb,igen még ti is ha benne vagytok.(Andi,rád gondoltam)
-Mikor is visznek?-kérdeztem kiváncsian mert az elöbb örömömben nem is halottam hogy mit mondott,hogy mikor.
-Június elselyén,reggel.Az utolsó tíz naprol kimaradsz az iskolábol de az utolsó héten ugy sem csináltok semmi nagyot.
-Hát nem-nem.-helyeseltem.
-Na hadd folytassam.-vágott a szavamba-Előszőr Kolozsvárra mentek,onnan direktbe repülővel Londonba.
-Jaj,olyan jó lesz,alig várom már!-alig fértem a bőrömbe,olyan boldog voltam.
     Majd kiszöktem a bőrömből a boldogságtól de ezt nem nagyon mutattam mert anyumon már így is látszott ,hogy nagyon irigy,remélem Csabiék nem ajánják fel ,hogy ő is jöjjön mert akkor megbolondulok.Amúgy Csabi,anyukámnak anokatestvére,már lassan 6 éve Londonban élnek és nagyon sok pénzük van.Már alig várom!
-Anyú! Lemejek Andihoz ,elmondom neki ,hogy mi történt,biztos nagyon fog örülni ő is.
-Oké,de aztán gyere mert holnap iskola és kéne még tanuljál is.
-Oké,és már kint is voltam az ajtón.
        Mikor elmondtam neki nagyon örült ő is és megigértem neki,hogy hozok neki valamilyen 1D-s cuccokat,mert azokat imádja és nálunk nem nagyon lehet kapni.
      Még egy ideig elvoltunk az ilyen gondolatokkal ,hogy mit foggok csinálni,mit szeretnék csinálni azalatt amig kint vagyok.Kívánságaim között szerepelt az ,hogy legalább lássam a One Direction-t,nem kéne több ,csak legalább életemben egyszer lássam élőben őket.Bármit megtennék egy rámnéző szempárért,ez a szempár a Liamé kéne legyen,de ha ő nem legalább valamelyik másik fiu nézzen rám és szoljon Liamnek is ,hogy nézzen rám.
     Nekem Liam a kedvencem a bandából. Ja,hogy nem mondtam ,hogy directioner vagyok?? Na akkor most mondom . Imádom a One Direction-t, directioner vagyok és leszek életem végéig. Andival ölni tudnánk értük, az ő kedvence Louis. Mindent tudunk és tudni akarunk róluk és ezért megteszünk mindet. Elolvasunk minden cikket ami róluk szól.Már megbeszéltük ,hogy 18 éves korunkban kimejünk Angliába vagy már startból Londonba költözünk. Úgy látszik ,hogy ez a kijutós álmunk nekem már most sikerült,egy évre rá ,hogy elterveztük,de azért vele is kimejek Londonba.Most is vinném szivemszerint őt is de sajnos nem lehetséges.
        Sajnos már mennem kelett ezért elbúcsúztunk de elöbb megbeszéltük,hogy holnapra miből van házi és ,hogy ma milyen leckét vettünk mivel osztálytársak vagyunk és nekem ő a legjobb barátnőm.
        Mikor hazaértem nagyon boldog voltam de elszomorodtam egy kicsit,vagyis egy aprócska könycsepp szökött ki a szemeből mikor arra gondoltam ,hogy azok az álmok ,amikben reménykedtem és vágytam nagyon rájuk,azok most lehet valóra válhatnak. Ekkor eszembe jutott ,hogy még van majdnem egy hónap.Egy hónap alatt lenyukszok (vagy nem)remélem .
        Ahogy teltek a napok,egyre közelebb és közelebb kerültünk a várva várt naphoz.Már számoltam a napokat és az órákat pontosan ,még néha ha nagyon unatkoztam,a perceket is másodpercre pontosan.És vártam, csak vártam ,hogy teljenek a pillanatok,velük eggyütt a másodpercek,velük a percek,velük az órák és az órákkal a napok. A napjaim egyre jobban teltek,már éreztem azt a pillanatot amikor felszáll a gép és pár ora mulva leszáll,egy csodálatos helyen,Londonban.