~Novella.

Szisztok! Most nem résszel jelentkezem, hanem egy általam írt novellával. Ez az első novella mit írtam, nézzétek el nekem ügyetlenségemet. Úgy éreztem meg kell osszam veletek, ha úgy vesszük akkor még tanulságos is.
Jó olvasást, véleményeteket erre is várom!
                                                                                 Steff xx




                                    Game over. Thank you for playing.


Játék.
Megvannak a szabályai,szereplői,  akadájai, fordulópontjai. Sokszor választás elé állít minket, döntésre kényszerít.
 Vajon a jó utat választjuk? Vajon jó ajtón lépünk be? A megfelelő embernek mondunk igent vagy épp nemet?- ezt nem tudjhatjuk soha előre. Mi csak játszuk a nekünk adott játékot, elvégezzük a nekünk kiadott feladatokat és azt tesszük amit abban a pillanatban mi jónak látunk.
  Egy idő után rájövünk, hogy az élet maga az a játék amit játszunk. Az a játék amiben állunk, amiben talán nem is mi irányítjuk karaktereinket, melyikben a döntéseinknek következményei vannak és amiben a jót mindig rosz követi. Legalábbis az én játékomban ez így van.
  Az én karakterem, 1993, július 15.-én csöppent bele ebbe a játékbe. Ebbe a játékba ami egy idő után meghibásodott és egyre csak romlott és romlott.
  Az első hibát akkor észleltem mikor hat éves koromban elszakítottak szüleimtől. Azt hittem mindennek vége, elérkeztem játékom végéhez, de közel sem jártam ahoz. Ez az autó baleset amit családtagjaim közül csak én éltem túl, csak a kezdet volt. Egy pont a játékomban ami mindent megváltoztatott. Egy rosz lépés, egy rosz ajtó kinyitása. Ebben az esetben a rossz ajtó a családom volt és már akkor hibáztam a játékomban mikor az ők gyereküknek születtem. Akkor nyitottam ki a rosz ajtót aminek becsukásának most jött el az ideje. Egy ajtó bezárult, de valahol kinyílt egy másik, teljesen különb.
Egy árvaház ajtaja.
Mivel már egy élő rokonom nem volt a földön ( édesanyám és édesapám is egyke volt, nagyszüleim már születésem elött meghaltak ), a mentősök a korházból egy árvaházba vittek. Kedvesnek kinéző nevelőnők fogadtak, de csak kívülről voltak kedvesek. Ha bárhonnan elkéstem, ha bármi rosszat szoltam vagy tettem, mindig bütetésben részesültem. Talán én voltam az aki a legtöbbszőr maradt ki minden jóból, ha itt volt is valami jó.
Az árvaházban nem voltak barátaim, mindig is különc ként éltem. Kirekesztettek minden társaságból, minden asztaltól az ebédlőben. Legtöbbszőr egyedül ettem és éltem napjaimat a szobám négy fala között. Nem volt nekem senkim az égvilágon ebben az épületben, se egy barátom, se egy lelki társam.
Stílusom hamar kialakult, már kicsikoromban tudtam, hogy a lázadók közé tartozom.  Mikor már magam válogathattam meg a ruháimat, mindig a sötétebb, egyszerű dolgokhoz húzódtam. Semmi világos, semmi csicsás.
Templomban utoljára szüleimmel járhattam, mióta itt vagyok egyszer sem tudtak rákényszeríteni arra, hogy elmenjek. Elég makacs természetem van, mondjuk ha nem az van amit én akarok akkor sem kezdek hisztizni de azért küzdök az igazamért és a döntéseimért.


Utolsó évemet töltöm itt, júniustól már a saját lakásomban lakhatok a nyári munka jövedelmének köszönhetően. Annyi pénzt tudtam gyűjteni három nyár alatt, hogy kiköltözhetek egy kis albérletbe. Nem túl nagy de otthonos.  Alig várom már, hogy kiszabaduljak innen.
Játékomban egy újabb ajtó zárul be, de újra egy új fog kinyilni. Egy új, ami biztos sokkal jobb dolgokat rejt. Ezuttal nem akarok rosz ajtón belépni, nem akarok minél hamarább véget vetni a játékomnak. Az árvaházban sokszor próbáltam rosz ajtón belépni, próbáltam rosz döntéseket hozni, következményük meg is lett, olyan lettem amilyen. Nem változtatnék semmit már a játékomon. Így most jó minden.

Kiengedtek.
Egy kis utazó táskába elfért minden cuccom. Nem volt sok mindenem. Amim volt, az néhány ruha darab és egy pár torna cipő nameg fogkefe és ilyesmik voltak. Na meg egy kis fénykép amit mindig magammal hordok a pénztárcámban. Majd beakarom rakni egy képkeretbe és elhelyezni valahova új otthonomban.
Az új otthonom. Hát, nem a legjobb lakás amit valaha is láttam, nem is a legnagyobb, de megfelel egy kis időre amíg több pénzt nem keresek. Egy nem túl forgalmas utca szakasz végében van az a kis tömbház szerüség melyikben találtam. Egy kis szoba van, még kisebb konyha és egy kicsi fürdő. Nem a nagy dolgairól híres ez az épület. A szobában egy kihúzható kanapé van, egy kis fiókos szekrény  és egy régi TV, nem vagyok biztos benne, hogy működő képés-e. A konyhába egy kis gázpalackos tűzhely van, egy kagyló és egy nagyon kicsi hűtő. Egy embernek megteszi. A fürdőben egy kád, egy WC meg egy kagyló van, fölötte egy kis tükörrel.  Nem gazdag családban éltem eddig sem, nem volt ellenemre, hogy csak ennyi dolog van a házban. Már magában annak örültem, hogy van tető a fejem felett.
Kopogtak.
Az ajtóhoz siettem.
-Kiaz?-kérdeztem kicsit félve az ajtónak dőlve.
-A tömbház tulajdonosa. Csak érdeklődni szeretnék, hogy mindent rendben talált-e.-mondta egy mély, reszelős férfi hang.
Az ajtó felé fordultam. Nem tudtam, hogy férfi tulajdonos van, én egy kedves, szemüveges nőnek adtam át a lakbért.
Lassan elhúztam az ajtón a rekeszt és kinyitottam az ajtót. Egy nagy termetű, tele tetovált, szakállas férfi állt elöttem.
-Ide az összes pénzét és értékét vagy lelövöm!- kiáltotta az arcomba mire remegni kezdtem.
-De-de nekem nincs semmim.-mondtam sokszor elcsukló hangon, már a sírás határán voltam mikor homlokomhoz nyomta a pisztoját.
-Azt mondtam, add is az összes pénzed és értékedet! Vagy tényleg megakarsz halni?- üvöltötte még mind az arcomba. Ennyi volt. Kész. Szemeből megállástalanul fojni kezdtek a könnyek, mégmindig remegtem és éreztem, hogy most lesz vége a játékomnak.
-Nincs semmi pénzem, sem értékem, holnap kezdtem volna munkába állni...-mondtam remegő hangon mire ujját a ravaszra tette.-Nincs semmim.-folytattam.
Ekkor meghúzta a ravaszt és azzal minden véget ért. 

Elborult elöttem minden, úgy éreztem minden amit átéltem nem volt semmi ehez képest. Rosz döntést hoztam, mikor úgy döntöttem, egyedül élek tovább, védtelenül, magányban. Rosz környéket választottam, rosz lépcsőház társakat, szomszédokat és társaságot.
A játékomnak itt lett vége.  Egy rosz ajtót nyitottam ki, rosz személyeknek. Nem ez volt az első. Gondolhattam volna, hogy újra bele esek ebbe a hibába, elkövetem ugyanazt mind amikor megszülettem.
Hát akkor erre ment ki a játék? Már akkor rosz volt mikor elkezdtem? Talán nem is én rontottam el?
Ha akkor nem születek meg, ha hat éves koromban a szüleim nem halnak meg, ha akkor velük együtt halok meg,ha nem lett volna nyári munkám, ha nem gyűjtöttem volna elegendő pénzt, ha nem találok rá erre az albérletre, ha nem hagyom el az árvaházat és hogyha nem nyitottam volna ki az ajtót annak az embernek aki végleg megsemmisítette a játékomat, akkor továbbra is egy romlott játékot játszottam volna? Ennél jobb úgysem lett volna.
Soha nem volt könnyű, soha nem volt jó, soha nem éltem boldogan.

Ha elkezdez egy játékot, jó helyen fejezd be. Én úgyérzem pont jó helyen lett vége, azelött, mielött elkezdődött volna az igazi életem.
Minden játék egyszer véget ér. Van, hogy csak nagyon későn, van, hogy hamarabb. Senki se tudja előre, hogy épp melyik szikláról fog lezuhanni, vagy épp kit fog az ajtó másik oldalán találni.
Az én játékom most ért végét, itt kelett véget érjen és így kelett véget érjen. Nem máskor, nem máshol és nem máshogy. Néha előre megvan szabva a játék vége, mindenki ugyan úgy végzi. Mindenki meghal egyszer de csakis maga alakíthatja az órát ahol meghal, az időt, a helyet és a körülményt.
Vigyáznunk kell az életben milyen ajtókon lépünk be, milyen döntéseket hozunk. Mindennek megvan a következménye. Egy rosz döntés és a halálodat okozod. Egy rosz ajtó és a halálodat okozzák. Vigyázz medigg mensz ki a szakadék széllére, könnyen letörik alattad egy kis darab szikla. Vigyázz kit engedsz a magad közelébe, bármikor hátba támadhatnak. Nem minden fagyis bácsi kedves és jó szivű és lehet, hogy a fagyi is egyszer vissza nyal.


                                     A játéknak itt vége, köszönjük, hogy játszottál.
                              
                                                                                            -üdvözlettel: ÉLET.

23. fejezet- "Nem történt semmi!"

Sziasztok! Hamarább hozam az új fejezetet, mivel hogy ugye megyek pénteken nyaralni és ha véletlenül holnap nem lesz időm felrakni akkor elmaradok a résszel.
Megj.:A fejezetben a 'Stefy' nevet 'Sztefi'-nek olvassátok.
Jó olvasást!Steff. xx

A nappali közepén elhelyezkedő kanapén, két csinos hölgy ült, Danielle és Eleanor. (Gondolom éreztétek az iróniát.) Mindketten felém fordultak mikor üdvözöltem a társaságot melynek fele a konyhában, fele a nappaliban volt. Eleanor elmosolyodott, majd barátja felé fordult és közelebb hajolva hozzá megkérdezte ki vagyok. Ezt mind onnan következtettem ki, hogy miután elhajolt tőle mindketten felálltak és felém jöttek.
-Eleanor, ő Stefany. Stefany, ő Eleanor. –mondta Louis miközben mi Eleanorral kezet fogtunk. –Gondolom tudod ki ő.-mosolygott felém.
-Persze, a barátnőd. Eleanor J. Calder.-mosolyogtam én is Louisra.-Örülök, hogy megismerhetlek.-mondtam Eleanornak aki meg még jobban mosolygott miután rájött, hogy elég sok mindent tudok róla.
  Lehúztam a cipőm és beléptem a konyhába ahól Niall, Liam és Harry épp szendvicseket gyártott és popcornot pattogtattak a mikróban.
-Segíthetek én is valamiben?-kérdeztem Harrytől aki elmosolyodott mikor meglátott maga mellett.
-Köszönjük, megoldjuk mi magunk. Esetleg a popcornot kiveheted és tányérokba rakhatod, megköszönném.
-Persze.-mondtam majd kivettem a tányérokat a szekrényből, a popcornot a mikróból és kitöltöttem a tányérokba. –A nappaliba vigyem, igaz?-fordultam vissza Harryhez.
-Igen, kérlek.-mondta.-És köszönöm!-kiáltotta még utoljára utánam.
   Ahogy kiléptem a konyha ajtón beleütköztem valaki. Persze, hogy én mindig bele kell ütközzek valakibe. Nem is akárkibe.
-Nem tudsz odafigyelni?!-mér majdnem visította Danielle. Mély levegőt vett, hogy lenyugodjon majd mosolyt erőltetett az arcára és bement oda ahonnan én kijöttem, a konyhába.
  Utána néztem, bár ne tettem volna....Átölelte Liamet hátulról, Liam felé fordult és megcsókolta. Szívem szakadt meg abba a pillanatba...Rövid csókjuk után rám nézett és láthatta rajtam a gyötrelmet és a szomorúságot mivel hogy az Ő arcáról is eltűnt hirtelen a mosoly. Mielőtt Danielle hátrafordulna, hogy megnézze Liam kit néz, hátraarcot vettem és a nappali asztalra letettem a tányérokat. Helyet foglaltam a már a kanapén ülő Harry ölébe és kérdőn néztem rá. Apró bólintással jelezte, hogy igen. Erőt vettem magamon és megcsókoltam. Hmm, nagyon jól csókol. Mondjuk nekem csak Liam a hasonlítási emberem, nála nem jobban de közelében van. Mosolyogva váltak szét ajkaink, fejem a vállára döntöttem. Belepuszilt hajamba mire még jobban elmosolyodtam. Mindketten tudtuk, hogy csak megjátsszuk magunkat, ezt holnap részletesebben megfogjuk beszélni.
 Egy kis idő után Liam és Danielle is csatlakozott hozzánk egy egy nagy tárca szendviccsel majd kezdetét vette egy film. Nem tudtam mit nézünk addig a pillanatig amíg megnem láttam ezt a feliratot: ,,Now is good”. Címéből ítélve tudtam, hogy dráma, kíváncsi voltam miről fog szólni.

                                                     ************
 A film vége felé Eleanor, Danielle, Niall, Liam, Zayn és én könnyeinkkel küszködtünk majd Eleanornál tört el először a mécses. Ezután én sem bírtam sokáig de én nem zokogtam mint Eleanor, csak halkan szipogva folytak patakokban a könnyeim.
  A film végén mindenki szemét törölgette, Eleanor Louis vállába volt bújva úgy sírt, Niall evéssel próbálta féken tartani könnyeit nekem pedig körbenézve a társaságon nevetni lett volna kedvem, de nem tettem.
-Gyönyörű film volt.-szipogva erőtlenül Eleanor. Még így is milyen gyönyörű!
-Igen, tényleg az volt.-helyeselte a társaság kórusban.
-Stefy , ugye itt maradsz éjszakára is?-fordult felém Eleanor könnyei alatt mosolyogva.
-Tényleg Stefy, maradj ha szeretnél.-helyeselt Zayn.
-Ha szeretnétek akkor rendben, maradok.-válaszoltam kicsit félve mire mindenki ujjongani kezdett és boldogan kezdett beszélgetni párjával vagy épp a mellette ülővel.
  Kimentem a konyhába telefonálni, már majdnem tíz óra volt, kellett jelentsek hazulra. Két szóból lerendeztem az egészet majd vissza is tértem a kanapéra. Mind valami fontosról beszélgethettek mert mikor leültem egy ember ként fordultak mind felém. Eleanor nyitotta szólásra a száját.
-Stefy, úgy döntöttünk, hogy.. -ójjaj, hogy?- te velem fogsz ma éjjel aluni Louis szobájában.
-És akkor Louis?-kérdeztem hamar vissza.
-Louis Harryvel vagy Niallel, kivel akar.
-Értem.
-Megfelel?
-Persze!
-Oké. Akkor menjünk, hulla fáradt vagyok.-ásított egyet majd kezemet megfogva húzott fel Louis szobájába.
  Adott nekem egy kényelmes ujjatlan pólót majd levetkezett és ő is magára egy pont ilyent vett fel. Én is így tettem. A rajtam lévő fekete bugyiban és egy lenge pólóban ültem le az ágy szélére, várva Eleanort aki a fürdőben volt.
-Nem találtam tiszta fogkefét de Liamnek biztos van. Menj át hozzá, tudod hol a szobája, nem?
-De tudom, és megyek is.-mondtam majd célba vettem Liam szobáját. Utánam Eleanor is kilépett a szoba ajtón, ő Harry szobája felé ment, biztos Louishoz.
  Bekopogtattam majd egy halk ‘szabad’-ot hallva benyitottam a szobájába.Sötét volt bent, csak a laptopja fénye világosította meg a szobát. A gép elött ült, épp Twitterezett.
-Öm, én csak egy tiszta fogkeféért jöttem, Eleanor azt mondta neked biztos van és hogy jöjjek, kérjek tőled.-mondtam félénken mire hirtelen felkapta a fejét és felém fordult. Lassan végig mért, nem értettem mi olyan érdekes rajtam. Hát persze! Csak egy pólóban meg egy bugyiban vagyok és a folyosó fénye pont rám süt. Én hülye, valamit kelett volna legalább magamra vegyek.
Lassan felállt, de le nem vette rólam a szemét. Elment egy szekrényig melynek fiókjából egy vadiúj, még a csomagolásában lévő fogkefét vett ki. Odajött hozzám, megállt velem szemben, de a szememet nem engedte el. Fogva tartotta gyönyörű barna szemeivel melyek már csillogtak. Kicsit lepillantott kettőnk közé, nem vagy volt nagy hely közöttünk. Egy lépest előrébb lépett ezzel hozzám simulva.
-Végeztem kicsim, bemehetsz.-mondta az épp a fürdőből kilépő Danielle mire én sietősen kivettem Liam kezéből a fogkefét, halkan megköszöntem és gyors léptekkel visszatértem Louisék szobájába.
Megmostam a fogam, mikor pedig kijöttem a fürdőből, Eleanor az ágy közepén ült, pár magazinnal körülvéve magát, egyet épp lapozgatott. Csatlakoztam hozzá. Felültem én is mellé, kezembe vettem egy magazint és forgatni, olvasgatni kezdtem.
Az este további részét magazinok olvasásával töltöttük, közben más sztárok akkori pletykáik valószínűtlenségeiről beszélgettünk majd pár divat cikket beszéltünk ki, hogy épp jó-e vagy nem ér semmit. Mesélt pár dolgot magáról, én is róllam, egész jól megismertük egymást. Kedves lány és nagyon szerethető.
Úgy éjfél tájt döntöttünk úgy, hogy lefekszünk. Még lefeküdve pár történetet meséltünk el egymásnak, majd aluni tértünk. Hamar elfogott az álom.


                                                       ***************


                               

   Reggel egyszerre ébredtünk Eleanorral. Egymással szemben voltunk fordulva és úgy bólintottunk egyszerre rá arra, hogy lemegyünk kávét inni.
 Miután mindketten elvégeztük reggeli teendőinket, kicsit felfrissítettük magunkat és megfésülködtünk, szép lassan lementünk a lépcsőn majd neki álltunk kávét főzni. Míg főtt a kávé még kicsit beszélgettünk a tegnap esti filmről, majd mikor a kávéfőző kikapcsolt, elévettem két bögrét, hogy töltsünk magunknak. Eleanor még elé vett egyet, mondván, ő Louisnak is tölt.
-Felmegyek, felébresztem Louist.-mosolygott Eleanor majd két bögre kávéval a kezében felment az emeletre.
Minden lépését halottan. Háttal álltam a lépcsőnek de mégis tudtam mikor ér fel az emeltre, lépései minden lépcsőfokon haladszottak. Mikor megszűntek, tudtam, hogy felért. Egy kicsivel később halk lépteket hallottam újra, a lépcső felöl jöttek a hangok. Tudtam, hogy valaki közeledik.
Épp a frissen főtt kávéból töltöttem, immár magamnak, mikor két erős kéz fonódott a derekamra.
-Most nem lát senki, nem kell megjátszanod magad Harry.-mondtam komolyan. Válaszul két puha ajkat éreztem nyakam jobb oldalán.-Hmm, te nem Harry vagy.-mondtam kicsit kábultan. Bármikor megismertem volna ezeket a finom ajkakat. Az érzés ami akkor átjárta a testemet, mikor elborított a felismerés, a tudat, hogy ezeket az ajkakat már ismerem, hogy éreztem már máshol is őket, nagyon jó volt.
Teste hátulról lassan hozzásimult az enyémhez. Éreztem felső teste minden porcikáját, kockás hasát, izmos mellkasát. Mély lélegzetet vettem, próbáltam a lábamon maradni, de ekkor belélegeztem bódító illatát. Abban a pillanatban összeestem volna ha nem ölelt volna szorosan magához. Hátamon éreztem heves szívverését, minden lélegzet vételét.
Ajkai megmozdultak. Nyakam jobb oldalára, fülem tövétől a vállamig, minden pontra lágy csókokat lehelt. Mély hmm-ögés hagyta el a torkomat és a fejemet hátra hajtottam vállára. Éreztem a vállamon, hogy belemosolyog az egyik csókjába, majd visszatért a nyakamhoz és több ideig tartó csókokat hagyva rá kábított tovább.
Már nem ölelt. Kezeit derekamon pihentette, a magassági különbségek miatt biztos így könnyebb volt neki  lehajolni hozzám.  Kezei a pólóm alá nyúltak, de nem emelték fel azt. Már csupasz derekamon volt keze, néha-néha végig simított rajta, mi által még libabőrösebb lettem mint eddig.
Lépteket hallottunk a lépcsőfelöl. Mindketten összerezzentünk. Egy utolsó csókot hagyott a vállamon majd egy puszit adott az arcomra. Míg én kábult voltam az előbb történtek miatt, Ő elvette a bögrémet elöllem, belekortyolt, rám mosolygott és elhagyta a konyhát. Utána pillantottam, Ő is visszanézett rám a kanapén ülve.
Louis egy szál alsógatyában, full álmos fejjel ballagott le a lépcsőn, nyomában a még mindig hiányos öltözetű Eleanorral. Most kapok csak észbe, hogy én is úgy nézek még mindig ki mint ő, rajtam is csak egy bugyi van meg egy lenge ujjatlan póló. Úgy látszik ez itt minden napos dolog.  Louis álmosan rám pillantott, másfelé, majd újra rám.  Szemei kitágultak ahogy végig nézett rajtam, elmosolyodott majd a kanapén ülő Liamre nézett. Furcsa mosoly húzódott a szájára majd Liamre nézve húzogatni kezdte a szemöldökét.
-Nem történt semmi.-jelentettem ki határozottan majd megforgattam a szemeimet és visszafordultam a pulthoz. Hallottam ahogy a hátamnál lepacsiznak egymással majd kezdenek valamiről halkan beszélgetni. Eleanor a hűtőből tejet vette ki, odavitte Louisnak aki öntött belőle a kávéjába.
Elővettem egy másik bögrét, kávét öntöttem belé majd leültem a konyha pulthoz. Kávémba kortyolva néztem ki az ablakon és próbáltam feldolgozni a ma reggel történteket. Akaratlanul is mosoly húzódott az arcomra.

22.fejejezet.- Oké.

Sajnálom, hogy ilyen későn, de hoztam az új részt. Nem is mondanék egyebet.

Jó olvasást!                      Steff.


Még mi jöhet ezek után? Még mit fognak gondolni rólam? Alig vagyok itt pár napja és máris ‘az újságban olvastam’ szövegekkel jönnek, hogy ezt meg azt tettem.
-Én Harryvel?! Még mit nem! Találjanak ki jobbat a következőben! Ez nem lehet igaz. Fel kell hívjam Harryt, igen ez lesz a legjobb.
  Telefonomhoz  nyúltam de Judit megragadta a csuklóm.
-Ha felhívod mit fogsz mondani neki? Azt, hogy pár újság  kombinál titeket? Nem fog változtatni semmit! Ne légy gyerekes! –életemben először kiabált velem nénikém, mondjuk megértem, én sem épp szépen és halkan beszéltem vele. Ez részben miattam van. Megint mindent elrontok.
  Ekkor mérgesen felállt az ágyamról és egy nagy ajtó csapódás kíséretében elhagyta a szobámat.

/Judit szemszöge/

-Mit képzel magáról? Hisztizik és gyerekeskedik már az első nap mikor itt vagyok. Mi baja van? Ennyire kitudja őt valami akasztani? – kicsit durvább hangnemben kezdtem mondandóm Rékáékhoz de még sok kell nekem a lenyugvásig.
-Ne haragudj rá, sok mindenen ment otthon keresztül. Pont ezért hoztuk el, hogy ne veszekedjenek vele, hogy ne legyen mindenért leszólva, hogy ne nézzék mindig kisgyereknek. Azt hittük itt jobb lesz neki, hogy más lesz és pont ezért hívtunk téged is, hogy segíts megvalósítani nekünk ezt. Ha nem fog menni, megleszünk nélküled is. Sajnálom, hogy elrángattunk idáig.-őszinteséget és megbánást tükröztek Réka szemei. Talán nem így kelett volna a dolgokhoz álljak, biztos megtudtuk volna oldani másképp is. Már ez van.

                                                        ***********


/Steff szemszöge/


  Néha még a plafon is érdekes tud lenni. Erre az elmúlt két órában volt időm rájönni. Mikor épp nem az orromat fújtam vagy épp kimentem a fürdőbe eldobni a használt zsepiket, a plafont bámultam és próbáltam rájönni, hogy miért épp plafonnak nevezték el. Hát, nem jöttem rá. A nagy gondolkodásom közben kétszer is hallottam, hogy sms-em jött, de semmi kedvem nem volt felkelni és megnézni ki írt. 
  Már belenyugodtam, hogy több sms-t nem fogok ma kapni, mikor egymásután vagy ötöt is kaptam. Na vajon mi okkal és ki keres ilyen megszállottan, vagy kik?

‘8 mesaje necitite ’ (8 olvasatlan üzenet)

  Gondolhattam volna, hogy nem csak Judit olvashat újságot. Hét  üzenetem Harrytől volt és egy Paultól. Nem csodálkozok. Most azok a kérdések fognak következni, hogy: “Hazudjunk? Mit mondjunk? Mit találjunk ki? Bepereljük az újságot? “. A válaszokat inkább nem szeretném tudni.  Mindenből olyan nagy ügyet csinálnak. Miért kell ilyen híresek legyenek? Miért pont velük kell legyek? Miért pont Harry hívott el kávézni? Miért nem egy helyes szomszéd fiú? Miért ez a sok miért? Ezt kezdem nem bírni!

  Sorra nyitottam meg a kapott üzenetek. 
1. Láttad mit írnak az újságok?-Harry
2. Megkaptad az üzenetet?-Harry
3. Most mit tegyünk?-Paul
4. Valami történt veled, hogy nem írsz vissza?-Harry
5. Stefany, jól vagy?-Harry
6. Talán haragszol rám a történtek miatt?-Harry
7. Mondj valamit kérlek!-Harry
8. Írj kérlek vissza, könyörgöm.-Harry

 Nem haragudtam Harryre, kicsit sem. Magamra haragudtam.  Hogy lehettem olyan hülye, hogy bele mentem ebbe a találkába? Ha nem mondok igent, akkor talán most nem lenne ez a nagy felhajtás. Nem lenne ez a sok kérdés. Nem vennének körül hamis állítások amikben csak annyi az igaz, hogy kávéztunk és sétáltunk. Ha ezeket nem tettük volna meg, akkor most nem lenne semmi. De én megbántam azt a napot? Megbántam az a pár órát? Kétlem. Jól éreztem akkor magma? Jó volt Harryvel lenni? Igen, nagyon is. 
Ha csak ennyit írnának az újságok, hogyha csak arról szólnának a cikkek, hogy jól éreztük ketten magunkat, akkor nem lenne semmi bajom. Ez a kombinálós dolog ront el mindent. Előszőr kérdeztek volna meg minket, utána írogassanak.
  De hagyjuk ezt, szegény Harry, kitudja most min jár az esze.

Én: Igen, láttam miket írnak az újságok. Ne aggódj, nincs semmi bajom. Nem haragszom rád. –írtam vissza Harrynek.
Harry: Sajnálom mind azt ami történt. Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni.
Én: Én nem sajnálom! Jól éreztük magunkat, vagy talán nem?
Harry: Dehogyis nem! Nagyon is jól! Igaz a végét elrontottam, de te erősködtél.
Én: Nem rontottál te el semmit. Jól érezted magad vele, ez volt a célom. :)
Harry: Nagyon is jól, hálás vagyok neked érte. Nincs kedved átjönni egy kicsit? Itt vagyunk Liamnél mind.
Én: Van kedvem, ha átengednek megyek.
Harry: írj ha engednek :D

Féltem, hogy az előbbi Judittal való veszekedésem miatt nem fognak elengedni, de csak Juditnak ártottam ő meg nem szólhat belé Csabiék döntésébe.

-Réka, Csabi? –kérdeztem félénken.
-Mondjad Stefi.- mosolygott a kanapén ülő Csabi, Réka a konyhában tevékenykedett.
-Átmehetnék Harryékhez? Vagyis igazából Liamhez mert Harry nálla van de Harryhez mennék mert megkell beszéljünk pár dolgot.
-Persze.-mosolygott Réka.
-Csak aztán ha ott maradsz éjszakára is, szólj 10 előtt, jó?-mondta kicsit szigorúan de mosolyogva Csabi.
-Nem tervezem, hogy ott maradjak, de ha mégis, akkor szólok.
-Rendben.-bólintott Csabi majd a Tv-t kezdte kapcsolgatni.


Felöltöztem - fekete csőgatya, fehér hosszított póló és fekete, fehér Nike jeles Nike cipő – összeállításba majd mobilomat zsebre téve mosolyogva hagytam el a házat. Meg sem álltam Liam házáig. Az ajtó előtt kicsit hezitáltam de egyszer csak nyílt az ajtó és Niall mosolyogva be invitált a házba, ahol a kanapén nem is akár ki ült. Vagy mondjam inkább úgy, hogy akárkik? 

21.fejezet- Judit...

Sziasztok! Egy újjabb rövid fejezet, mára ennyi tellet töllem, bocsi. Nem akarom elhanyagolni eggyik blogomat sem, ihletem is lenne, mindenem lenne csak időm nincs leülni és írni. Bocsánat mindenért. A késésért, a rövid fejezetért, az elhanyagilásért meg még mindenért. Remélem tetszik az új design, nagyon szépen köszönöm barátnőmnek, Kicsilánynak!

Jó olvasást!                               Steff xx

  Ahogy voltam, úgy sétáltam teámmal a kezembe a konyha felé, nem törődve senkivel és semmivel. Sikeresen  beleütöttem az oldalamat a konyha-pult sarkába mikor a mikróba helyeztem teám, ilyen az én szerencsém, biztos meg fog lilúlni. Miután a teám felmelegedett kivettem a mikróból és visszaindultam a szobámba. A konyha ajtajában megálltam mert észrevettem valakit. Nem is akárkit. Az én Írországban élő nagynénnyém állt előttem a nappaliban, teljes élet nagyságban, azzal a gyönyörű mosolyával az arcán melyiket annyira szeretek. Teámat hamar letettem a konyha-pultra és felé rohantam.
-Judiiiiit!-szöktem majdnem a nyakába.
-Szia Stefi!-ölelt vissza ő is olyan szorosan ahogy csak bírt. Majdnem megfulladtam de nem érdekelt. Több mint 8 éve nem láttam élőben csak Skype-on, kamerán keresztül. Ennél jobb már nem történhet velem itt, Londonban!
-Olyan rég nem láttalak! Tudod te mennyire hiányoztál?- fakadtam majdnem sírva, fejemben újra játszottam minden kisgyerek koromban vele eltöltött pillanatot.
-Ne sírj! Most itt vagyok.- mondta nyugtatás képpen és simogatni kezdte meleg kezével a hátam.
   Olyan jó érzés újra látni őt! Láthatom gyönyörű és elragadó mosolyát, kecses alakját, fiatalos külsejét, szép, bordó, göndör haját, láthatom azt a nőt, aki kicsi koromban példaképem volt. Nem, nekem nem az anyukám vagy egy színész nő volt a példaképem kicsi koromban. Ő volt az. Ő, az én Juditom, akinek életvidám természetét mindig irigyeltem.  Mosolygott ha vidám volt, mosolygott ha szomorú volt, mondván, hogy a rossz dolgokban is megkel látni a jó dolgokat és, hogy a rossz dolgok után mindig jók jönnek melyeket mosolyogva kell fogadni. 8 évre eltűnt életemből, lassan, de megszoktam, hogy már nincs a közelemben. Amúgy is messze lakott tőlem, 6 órára, de nem érdekelt. Amilyen gyakran tudtam, mindig elvonszoltam szüleimet vagy csak anyukámat hozzájuk és vele voltam majdnem minden ott töltött percemben.  Sokszor megkérdeztem, hogy zavarja-e őt az, hogy én vele vagyok minden percben. Ő mindig rám mosolygott, megsimogatta a fejem és én ebből tudtam, hogy nem bánja, hogy vele vagyok. Nem született eddig gyereke, férjhez sem ment még, pedig már 40 éves. Szerinte soha nem késő még. Elmondása szerint, sosem lehet túl öreg a szerelemhez és a házassághoz, de túl fiatal sem.  Nem kínozott sosem a fiú ügyeimről, jól tudta, hogy hogyha ,,szerelmes” leszek valakibe, ő lesz az első akit majd felhívok és elmondom neki. Olyan volt nekem mint az anyukám, sokszor éreztem annak.
-És a fiúkkal, hogy állsz? Milyen dolog az, hogy az újságokból kell megtudjam, hogy van barátod?- kérdezte mikor már a szobámban, az ágyamon ültünk.
-De hisz nekem nincs is!-mondtam határozottan.- Vagyis lehet, hogy van, de én magma sem tudom, hogy most az-e vagy nem…- hajtottam le a fejem és elgondolkoztam. Akkor,  a repülőn, én igent mondtam Liamnek. Neki volt előttem, vagyis inkább  velem egy időben barát nője, akkor most én vajon a barát nője vagyok, vagy sem? Ezt majd megérdeklődöm Nialltől, ő biztos beszélt azóta Liamel és neki mondott erről valamit.
-Az újságok szerint jártok, és bevallom, nem csúnya göndörke.- mondta nagy mosollyal az arcán.
     Hó! Stop! Göndörke?! Most mivaaan? Az újságok szerint járok Harryvel?
-Ez valami félreértés less. Én nem járok göndörkével, aki nem mellesleg Harry, sőt, semmi közöm sincs hozzá!
-Pedig szépen, kettesben sétálgattatok este az utcákon, láttak kettőtöket együtt a Starbucksban, és állítások szerint, nagyon jól elvoltatok.
-Az csak egy séta volt és megittunk egy kávét!- fakadtam ki és kezeimet hanyagul csapdostam az ágyba. Mintha megbolondultam volna, most komolyan.

20.fejezet-Barátok...

Sziasztok Kedves Olvasóim. Aki nem ismer, annak bemutatnám magamat.

Na jó, tudtommal akik olvassák a blogomat mind ismernek, azoknak megmutatnám a tornaórán unatkozó oldalamat. (nem tornászhatok így minden torna órán elunom az életem)Kérlek ne ijedjeetek meg, csak én vagyok, nem egy szörny :D 

Na szóval, a fenti képen lévő lennék én, Steff.
Próbáltam kicsit másabb fejezetet irni mint eddig, ebben nincs semmi olyan érdekes a srácokról, sőtt, nincsenek is benne ebbe a fejezetbe. Az én életembe kaptok egy ki bepillantást a sorok alapján, megjegyezném, az egész történetbeli Stefi én vagyok, az én természetem, fóbiáim, szokásaim, érzéseim.

Jó olvasást!
                        Steff xx 

-Steff! Steff!-szólongatott egy számomra kedves, ismerős hang.-Ébredj.-mondta pár pillanattal késöbb miközben csupasz derekamat simogatta.
-Tudtam, hogy bekelett volna zárjam az ajtóm...-morogtam miközben hátamra fordultam. Lassan kinyitottam a szemem majd kicsit megdörzsöltem. Gyönyörű nagynénimmel találtam magam szemben. (az unokatestvérem de a mi családunkban a nállam sokkal idősebb unokatestvéreimet már nagynéninek meg nagybácsinak mondjuk) Nagynehezen felültem majd közölte velem,hogy ha még nem ebédeltem akkor most mennyek mert csinált spagettit. Rápillantottam a telefonom órájára  ami fél 5-öt mutatott. Hirtelen eluralkodott bennem az éhség és abban a pillanatban mikor gyomrom felmordult, én már a konyha felé tartottam. Az előszobábol még visszarohantam a fürdőmbe és kezet mostam, felfogtam cofba a hajam majd már rohantam is vissza a konyhába. Leültem a konyhapult elé a székre. Réka elém rakott egy tányér spagettit amit hamar megettem. Megköszöntem az ebédet majd visszamentem a szobámba.

A napom további része unalmasan a gép elött telt el. Zenét halgattam, képeket nézegettem, cikkeket, híreket olvasgattam.

 Kezdtem szipogni. Kiszaladtam a nappaliba mert egy olyan dolog rémlett, hogy van a kisasztalon egy doboz zsepi. Jól emlékeztem. Felkaptam az asztalról majd visszamentem a szobámba. Leültem az ágy szélére majd kivettem a dobozból egy zsepit. Hátamra feküdtem és úgy törültem meg az orrom. Ez is eggyike a hülye szokásaimnak, vagyis csak az itthoni hülye szokásaimnak hisz kint vagy valaki másnál nem tudok hátradölni és úgy orrot fujni. De na...ilyen vagyok én. Megszomjaztam ezért kiballagtam két zsepi társaságában a konyhába és betettem egy pohár vizet melegedni a mikróba majd kikerestem a teafüvet. Valamilyen meggyesre esett a választásom, volt ott még epres meg erdeigyümölcsös meg valami fura nevű is de azt nem mertem kipróbálni. Mikor eléggé felmelegedett a víz, beletettem a teafüvet(igazábol csak olyan filter volt) és lefödtem egy kicsi tányérral. Visszamentem a szobámba, az asztalra tettem egy poháralátétet majd erre rá a forró teával teli poharat. A poháron lévő tányér nem fedte be teljesen a gőzölgő teámat ezért úgy 5 percet azzal szórakoztam, hogy amikor a tea gőze jött a ki pohárből és fújtam minden irányba. Egyszer lassan, egyszer gyorsan, próbálkoztam alakokat fujni de béna vagyok ilyesmiben. Mondjuk nem lehetetlen, ha akarnám én is megtudnám. Az eggyik osztálytársam is tud csak én nem értek az ilyenekhez.
 Az osztálytársaimhoz képest mindig furcsának éreztem magam, főled eggyes személyek melett akiket soha nem értettem meg igazán. Mármint nem azt nem értettem meg amit mond hanem magát a természetét, a viselkedését, szokásait meg stílusát. Nem a ruha stílusára gondolok mert az olyan volt mint a másé, hanem a beszéd meg a tettei stílusára. Hol ilyen volt, hol olyan.  Nem tudtam kiigazodni rajta de egy idő után már nem is akartam.  Elfogadtam olyannak amilyen. Mondjuk még most is sokszor furcsa és nézem, hogy ez most hogy és miért (jegyeknél meg ilyenek) de azonkívül jóbarátnőml. Ja igen, lány és Orsinak hívják. Andi, Orsi és én vagyunk mindig eggyütt mondjuk mi Andival többet vagyunk ketten hisz szomszédok vagyunk, régebbről ismerjük egymást meg ilyenek, ez Orsinak kicsit rosszul szokott esni, hogy nekünk kettőnknek külön témánk van vagy épp olyan dologról beszélünk ami kettőnkkel történt és neki nem akarjuk elmondani.  Mindig azt mondja, hogy ez a baj a hármas barátságokkal...az eggyikük a háttérben marad. Én is voltam így, én is voltam háttérben elég sok ideig de aztán megváltoztak a dolgok, és most ő szorult hátrébb mert valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy Andival egyre több dolog lett közös bennünk, megértettük egymást, ha valami bajunk volt a másikkal vagy nem tettszett a  másikban valami a szemébe mondtuk nem a hátánál. Mindig azon röhögtünk, hogy hogyha mi testvére lenénk, anyukánk nem birna velünk az biztos! Sokan mondták, hogy hasonlítunk meg, hogy kinéznék belőllünk, hogy ikrek vagyunk, hát lelkileg azok is vagyunk szeritem vagyis abban az értelemben, hogy hasonlítunk sok dologban, meg kitaláljuk a másik gondolatát, meg szavak nélkül is tudjuk mire gondol. Ezt szeretem én Andiban! Ő is én ikertestvérem akit az Isten a legjobb barátnőm ként adott nekem és ezt köszönöm neki.

Orsi és Andi

Nagyon belemerültem a gondolataimba, csakúgy telt az idő. A teám már rég kihűlt, melegíthetem újra. Húdeörülök! (se) Hangokat halottam a nappali felől de mégis nyugodtan sétáltam ki a konyhába teám újramelegítése érdekében.

Ha tetszett, ha nem, irjatok kérlek komikat! Sokat jelentene. Amint tudom, hozom a következő fejezetet.

19.fejezet- Még csak ez hiányzott...

Sziasztok! Tudom későn de itt az új fejezet. Bocsássatok meg, hogy a multhéten nem volt új fejezet, tudom azt igértem, hogy próbálok egy héten legalább eggyet felrakni de nem volt időm. Vagy ha lett volna időm, nem volt lelkierőm irni . Azt is elmondom, hogy rövid lett meg unalmas ._. Nem fog nektek tetszeni de következőbe igérem kihozom magamból amit tudok és végre egyszer jó fejezetet hozok.
  Beszeretném mutatni  a hátterem a laptopomon, nagyon büszke vagyok rá! ^_^

Jóolvasást! Steff xx Olyan szép ez a szám, nem talál a fejezethez de én nagyon imádom <3




/a titokzatos emberke szemszöge/

-Szia Stefany! P...-köszöntöttem az elöttem álló lányt. Épp a nevemet artam elmondani neki mikor gyorsan a szavamba vágott.
-Úr Isten...Paul Higgins!-mondta az elejét csodálkozva a végét pedig már nagyon nagy rajongással.
-Igen, én lennék.-mondtam mosolyogva.-Bemehetek?
-Perszee!
-Köszönöm.-mondtam majd beléptem az ajtón. Gyorsan becsukta az ajtót majd miközben én a cipőmet húztam le, hamar elviharzott melettem majd pár pillanat mulva vissza is jött. Leült a nappaliban lévő kanapéra, telefonját maga elé, a kisasztalra rakta. Figyelmesen nézett rám, várta, hogy leüljek mellé. Így is tettem. Ahogy leültem mellé felém fordult és várta, hogy megszólaljak.
-Azért jöttem mert ugye te ettől a naptól kezdve híres ember lettél. El kell intézzünk pár dolgot. Kezdem az elején. Nagyon sok újság érdeklődött rólad, mindent tudni akarnak rólad. Liam sem sok dolgot árult el rólad ezért jöttem el én hozzád, hogy mesélj magadról, legyen mit mondanunk majd az ujságíróknak, riportereknek. Ezen kívül pár képre is szükségünk less ezért az elkövetkező pár napban fotózásokra kéne járjunk, fel is hívott már pár ügynökség, hogy dolgozna veled, lehetnél a cimlapon is akár. Remélem élsz a lehetőséggel, jól fizet és jófényben tünteti fel a srácokat is. –mondandóm közben lapjaimat bújtam és amikor rápillantottam ő helyeslően bólinott.- Azt hiszem egyenlőre ennyi.
-Értem.-válaszolta elég halkan. –Ma mit kell tennem?-kérdezte. Én a mai nap teendőit tartalmazó papíromat vettem elé és a kezőbe adtam. Figyelmesen olvasott végig minden szót, mondatot.
-Mint látod ma csak beszélgetnünk kell meg lenne egy fotózásod is de ha akarod elhalaszthatjuk holnapra ha nem érzed még magad késznek rá. De holnap már kötelező lessz, így is sürgetnek már a menedzsmentnél.
-Rendben, akkor beszélgessünk. Hol kezdjem?
-Például az elején…Hol születtél, mik a hobbiaid meg ilyenek. Titkok meg ilyenek nem kellenek, azokat majd maguktól kitalálják.
-Rendben.-mondta majd csak mesélt és mesélt.
 Minden szavát megjegyeztem, pár mondatán  elmosojodtam, páran csak komolyan figyeltem.


/Steff szemszöge/


-Körülbelül ennyi is lenne az én történetem nagyvonalakban. Nem szeretnék részletezni.Van pár olyan dolog amikről nem szivesen beszélek, ezeket ha nem haragszik meg, nem mondanám el. Nem kell a hülye szokásaimról és fóbiáimról beszéljen az egész világ.-mondtam Paulnak. Mondatom végén kínosan felnevettem. Elég durva volt így ezt elképzelni.
-Tegezz nyugodtan.-mondta mosolyogva.- Nem vagyok én még olyan öreg vagy annak nézek ki?
-Dehogy!
-Akkor tegezz!
-Rendben.
-Köszönöm.-hmm, elég szigorú emberke lehet.- Mennék is. Holnap találkozunk. A fotózás időpontját este sms-ben elküldöm, egy sötétített ablakú autó fog elvinni majd téged a fotózás helyszinére.
-Hogy öltözzek?
-Úgy mintha a városba mennél. Kényelmesen, lazán de stílusosan ha lehet.Oké?
-Meglesz.-mondtam majd megvártam  míg felhuzza a cipőit. Kikísértem az ajtóhoz. Kedvesen elköszöntünk egymástól majd el is ment.
  Bezártam az ajtót majd levágtam magam a kanapéra. Nem tudom mennyi ideig feküdhettem abban a kényelmes pozicióban de jól esett.
 Telefonom rezgése zökkentett ki a relaxáciomból. A hang az asztal alól jött. Vajon, hogy került oda? Mindegy is, lényeg, hogy megvan. A kijelzőn Réka neve villogott.
-Szia! Paul járt már nálad? Mondta, hogy beszélni akart veled.
-Te ismered Pault és  nekem nem is mondtad? Amúgy igen, itt járt és beszéltünk.
-Akkor jó. Azt hittem már el is felejtette hol lakunk. És igen, ismerem. Még a feleségét is.-mondta Réka halál komolyan én meg csak halgattam tátott szájjal azt amit mond.
-Nekem mikor akartad ezt elmondani?-kérdeztem nagyra nyitott szemekkel, mondjuk ezt ő nem láthatta de úgyis.- Még kiket ismersz? Mármint híres embereket?
-A(z) 1D srácok barátnőjeit, a Little Mix-et, Simon Cowellt és azthiszem ennyi. De mostmár mennem kell vissza dolgozni. Ebédet dobj össze valamit, hozzávalókat találsz. Én majd csak 4 óra körül megyek, Csabi csak este, későn ér haza. Majd még hívlak. Ha valami van hívj! Sziaa!-mondta majd válaszomra nem várva letette. Szép.

Visszamentem a szobámba, elővettem az mp4-esem, hozzákötöttem a fülesemet és maxon elindítottam a Best nevű albumom. Elfeküdtem az ágyon, telefonom közel raktam magamhoz, hogy hogyha hívnak észrevegyem majd ráhangolódtam a zenére és azthiszem elaludtam.

18.fejezet- Óna!

Sziasztok! Megis hoztam az új fejezetet. Nem tudom fog-e tetszeni nektek, remélem fog. Ha igen ha nem, kérlek irjatok kommentet, hogy hol kéne javítsak rajta vagy hol nem tetszik vagy mi nem tetszik mert nyitott vagyok bármilyen megjegyzésre, legyen az pozitív vagy akár negatív. A fejezetről csak annyit, hogy furcsa lett....nekem nem nagyon tetszik.
Jó olvasást! Steff xx

…és elkezdődött a WMYB....


   A zenét meghalva, máskor, normális esetben, sikítozásba törtem volna ki de most nem így történt. Nem tudta az agyam feldolgozni a hallottakat, Liam szavait. Megállás nélkül kattogott és katogatt tovább meg tovább, egésszen addig amíg Liam szólója következett. Liam hangjától kirázott a hideg és egy furcsa érzés fogott el. Mikor vége lett, az agyam fojtatta a gondolkodást. Mint ha egy választ keresett volna...Egy választ egy kérdésre. Hogy melyik kérdésre? Arra, hogy most mi van?  ...
   A mikró pittyogása állította le az agyamot, fel se tűnt, hogy a gyomrom megállás nélkül korog.  Ez furcsa. Kivettem a tejet, beletöltöttem a műzlit és felültem a konyhapultra. Egyes-egyedül voltam a lakásba így azt tehettem amit akartam.
   Újra és újra ugyanaz a név járt csak a fejemben: Stefany Grant. Ki lehet az a csaj? Ki az? –kérdezgettem magamat majd megvilágosodtam. Azt mondta a bemondó, hogy sok képen vannak eggyütt. Akkor ezek a képek fent vannak a neten is! Nagy lendülettel leraktam a tálat a pultra, szegény majdnem eltört de nem érdekelt. Beviharzottam a szóbámba, felkaptam a laptopom és visszamentem a nappaliba. A lábaimra rakva kapcsoltam be, majd mikor bekapcsolt, egyből mentem fel facebookra. ‘Ki az a Stefany Grant? Honnan ismeri Liamet? Mióta létezik?’ Ezek a kérdések fogadtak face-en. Úgylátszik nem csak engem érdekel ennyire ez az ügy és ez a csaj. Minden oldal ezt az ügyet ecsetelte és volt temérdek kép is. Majd rámírt eggyik barátnőm:
-Steff! Ládtad azt a bizonyos Stefanyt? Állítólag Liam eltitkolt barátnője vagyis Ő azt mondta, hogy nem az de mindenki más azt mondja, hogy az. Olyan jó lenne!   *-*-írta majd csatolt egy képet. Liamel egy fehéringes csaj volt, hosszú, derékig érő barna haja volt, fekete farmerben volt meg fehér converse-ben. Hasonlít a stílusunk!
-Ez mikori kép?-kérdeztem mire kijeletre, hogy egyből pötyög.
-Június másodikai. Tegnapelötti.-ez érdekes. Tegnapelött Liam velem volt egész nap tudtommal... Basszus! Az én vagyok! De engem nem Stefany Grant-nek hívnak!
-Bocsi mennem kell! Van egy kicsi dolgom majd még beszélünk!-köszöntem el, fel kell hívjam Csabit, tudnom kell mi ez az egész!
-Oké, Sziaa!

Lecsuktam a laptopom, ki sem kapcsoltam idegességemben.
Ez nem lehet. Velem van tele a talán legismertebb közösségi portál,pontosabban a képemmel melyiken Liamel vagyok! Úristen! Ha valaki felismer akkor mi lesz? Megutál mindenki, nem lesznek barátaim! Ez nem lehet igaz!-törtem ki sírásba.
-Én akartam megmondani neked...Úgylátom már megtudtad...-halottam meg Liam hangját a hátammögül.
-Te-te hogy kerülsz ide? Hogy tudtál bejönni?-szipogtam majd felálltam a földről és letörültem a könnyeimet.
-Megbeszéltem Csabiékkal,hogy az interjú után feljövök hozzád és elmondok mindent. Úgylátom már tudsz róla...
-Mégis miről?
-Stefanyről...Vagyis rólad. –mondta majd leült a kanapéra és felém fordult. Én csak bámultam ki a fejemből. Még mindig nem tudtam feldolgozni a történteket. De ez még semmi. Vajon mit nem tudok még?- Sajnálom, bekelett volna avassunk téged is de már nem volt idő. Meg Harryvel voltál és ő olyan boldog volt, hogy elmehet veled randizní, hogy nem volt szivem azt mondani neki,hogy mondja le.
-De mi ez az egész? Elmagyaráznád kérlek?!-ordítottam rá.-Miért van vele a világháló a közös képeinkkel? Azokkal amelyikeket akkor csinálták mikor ketten voltunk? Miért hívnak Stefany Grantnek? Én erről miért nem tudtam?
-Elakartuk mondani de nem volt időnk. Mégegyszer mondom, mikor megbeszéltük, te Harryvel voltál. Azért vagy Stefany Grant, mert jól ládtam mikor pár lesifotós lekapott minket mikor sétáltunk és ezek a képek, úgyjelentek meg a világhálón, hogy Liam Payne megcsalja barátnőjét. Ezt a menedzsment nem nézte jószemmel, vagyis azt,hogy mi ketten voltunk és azt mondta találjunk ki valami hihetőt, hogy miért voltunk ketten. Azt mondták, bármennyire is szerethetlek nem hagyhatom el Danielle-t. Még nem. Majd késöbb igen de még nem. Ezért találtuk ki, hogy angol neved lesz, egy ismerősünk vagy és a hugom ként szeretlek már régóta. Csabiék is bele eggyeztek ebbe és gondoltuk nem lesz baj. Csak hátulról vagy lefotózva, csak az ismer meg majd aki felismer téged hátulról is. Nem hiszem van sok ilyen ember. Itt a mappa az új személyazonosságoddal. Még én semi ládtam de minden rendben van biztos a papirokkal. Mégegyszer nagyon sajnálom. Én csak még elakartam tölteni veled párnapot míg itt vagy és ez másképp nem lett volna lehetséges, mert pletykáltak volna rólunk, rólad és nem nézték volna jószemmel, hogy egy nemrég idepottyant, romániai magyar lánnyal vagyok. Nem volt más választásunk.
-Erre nem tudok semmit mondani...-mondtam halkan majd ránéztem. Könnyes volt a szeme, ládtam rajta,hogy tényleg sajnálja. Felálltam és odamentem hozzá. Szorosan megöleltem és fejemet a vállára tettem. Visszaölelt.
-Sajnálom...-sottogta a fülembe.
-Megértelek, nem volt más választásod...De azért következőben szolj ha más ember leszek.-a mondat elejét elhalt hangon mondtam majd a végén már nevettem. Ő is felnevetett majd elengedtük egymást. Lehajtottam a fejem majd kicsit távolabb álltam a tőle.
-Nem haragszól?-kérdezte félve mire felemeltem a fejem és rá néztem. Belenéztem csodaszép barna szemeibe és alig bírtam megszólalni.
-Egy kicsit csak. –mondtam végűl és kicsit durcás fejet vágtam.
-Óna!-mondta gyerekesen majd megfogta a kezem.
-Na jó..Nem haragszok! Nem tudok sokáig haragudni!-mondtam nevetve és elvettem azt a kezem amelyiket fogta.
-Akkór én megyek is.
-Oké, Sziaa!-mondtam majd kikísértem a bejárati ajtóhoz.
-Akkór szia!-mondta és egy puszit nyomott az arcomra majd elment.
  Visszamentem a konyhába, megettem a már teljesen elázott műzlimet, elmostam a tálat és a kanalat majd a nappaliból bevittem a laptopom. Törökűlédbe felültem az ágyamra majd csak a telefonomat kezdtem böngészni. Szegény ütött-kopott volt de én imádtam. Minden ütésnek, minden karcnak megvan a maga emléke. És nekem ezek a dolgok a legfontosabbak: az emlékek. Végig néztem a képeimet, régieket, újabbakat. Volt olyan kép ahonnan a tipikus természetem köszönt vissza, a szomorúság, az unottság, de volt ahol egy a barátai melett mosolygó, életvidám lányt láttam. Még egy ideig bújtam a képeket, páron röhögtem (fáradások Andival), és páron könnyek gyűltek a szemembe (kirándulások, képek pár olyan emberrel akik messze laknak tőlem és nagyon hiányoznak).  

Majd csengettek. Szememet törölgetve nyitottam ajtót vendégemnek aki nem is akárki volt. Mindenki másra számítottam csak rá nem.

Tippelhettek ki lesz az ;) Majd ha van kedvetek kommizzatok....

17.fejezet-Kezdődik....

Mint látjátok ma dupla fejit hoztam és ez EXTRA HOSSZÚ  a többi fejezethez képest. Remélem elnyeri majd tetszéseiteket.
Jóolvasást! Steff xx

Haladtunk  szépen lassan tovább az úton míg egy kisebb kávézóhoz értünk. Csodáltam,hogy 19:45-kor még van nyitva kévézó de úgylátszik itt minden más... Végülis Anglia,London, itt minden sokkal jobb mint nálunk. Megtudnám szokni. Mondjuk az esőt meg a hideget kicsit késöbb de majd csak megszoknám.
-Öm...Bemegyünk?-kérdezte Harry és közben az arcomat fürkészte – Úgylátom elgondolkoztál valamin...Megtudhatom?-kérdezte de én nem feleltem.
Kiszáltam a kocsiból majd vártam amíg ő is kiszáll. Nem szóltam hozzá, ő sem hozzám, egésszen addig amíg a pulthoz nem értünk.
-Mit kérsz?
-Egy jegeskávét...
-Oké, akkor két jegeskávét kérünk elvitelre!-adta le Harry a rendelést majd vártunk két percet és már a kávénkal a kezünkben távoztunk a kávézóból.
   Elindultunk a közeli park felé. Csak sétáltunk és ittuk a kávénkat.
-Hé Harry! Az ott nem Cara? A te volt modell barátnőd nem?-kérdeztem egy csajra mutatva mire Harrynek felcsillant a szeme.
-De! Ő az...-mondta ámúltan és lesem vette a szemét a lányról.
-Menj oda hozzá, üdvözöld, hivd meg valamire, beszélgessetek! Menj! Menj már!-löktem őt a lány felé de ő aggódó tekintettel tekintett vissza rám.
-De nem hagyhatlak itt.
-De itthagyhatsz! Nem harakszok meg! Jól éreztem magam veled!-mondtam kicsit nevetve mert tudta, hogy semmit nem csináltunk jóformán, nem is beszélgettünk semmi.
-Biztos?-én csak bólogattam- Köszönöm,köszönöm,köszönöm!-mondta vidáman majd elrohant Cara felé.
                                                             


                                                        …..
Egyedül sétáltam hazafelé...Gondolom most gondolkoztok,hogy mégis honnan tudom merre van a haza... Hát onnan, hogy abban a parkban sétáltunk Harryvel amelyik pont a tömbházunktól nem messze van, ott ahol Liamel beszélgettem tegnapelött. Mostmár értitek igaz?
Még volt kávém, néha néha beleittam de spóroltam vele mivelhogy sokkal finomabb volt mint amilyen nálunk otthon lehet kapni. Hazaérve lehúztam a cipőm,letettem a kávés poharat az íróasztalra és bedőltem szószerint az ágyra.  A plafonomat néztem ami univerzum mintás volt, lila kicsi fénylő csillagokkal amik világítanak a sötétben. Kicsit elgondolkoztam és a könnyeim folyni kezdtek. Sírtam egy sort majd a telefonom rezegni kezdett a zsebemben.


/Liam szemszöge/
 Kocsimba ülve csak Stefi járt az eszemben. Egy száll pólóban nyitott nekem ajtót és nagyon gyönyörű volt. Egyre jobban beleszeretek ebbe a lányba! Belegondolva abba ,hogy most épp Harryvel van valahol kitudja hol eléggé elszomorít. Nem csak nekem tetszik mert tényleg nagyon szép meg kedves meg hülye és nem csodálom,hogy Harry már ráhajtott. Elgondolkoztam az időt, már rég úton kéne lennem Wolmerhampton fele!
                                                                  …..
Berohantam a házba a dossziéval a kezembe majd hamar megistaláltam szüleimet meg vendégeinket. A nappaliban ültek a kanapén és beszélgettek.
-Végre,hogy ideértél! Minden rendben? Olyan sápadtnak tünsz. Beteg vagy?-kérdezőskösött édesanyám de hamar megnyugtattam.
-Nincs semmi bajom anyu, nyugodj meg, minden rendben van.-mondtam majd én is leültem a kanapéra és a dossziét az asztalra raktam.
-Szóval arról lenne szó, hogy ....-kezdett bele Csabi mondandójába(írói megjegyzés: *direkt hagyom ki, nem akarom lelőni a poént, majd késöbb kiderül, hogy miről volt szó,most nem mondom el *)
 -Értem. Menni fog.-mondtam monológja után és eggyet értettem vele. Ennek így kell lennie.
Gondoltam megkérdezem Harryt, hogy mitcsinálnak mivel hogy ő nem tudja, hogy én tudom, hogy ő Stefivel van.
-Na szia Hazz! Mitcsinálsz?-kérdeztem.
-Öh...szi-a Li-aaam...Bocs ha-ha-ha-ver de mo-o-o-st nem tudok beszélni. Nem alkalmas. Épp  azt csinálom ha érted mire gondolok. Ahh..-na jóhamar lefektette..ekkora kurvát. Most én kajak nem néztem volna ki Stefiből, hogy az első leendő alkalommal lefekszik Harryvel! Ő is olyan mint a többi  lány...Csak mert híresek vagyunk csak azért vannak velünk. Rosszul ítéltem meg...chh,szánalmas.
-Oké haver, hagylak is akkor.-mondtam idegesen mert nagyonis idegesített ez a dolog.

Épp visszafele indultam mikor Rékával találtam magam szembe a folyosón.
-Nem maradsz?-kérdeztem mikor láttam, hogy a bejárati ajtó felé megy.
-De csak felhívom Stefit, kiváncsi vagyok mitcsinál.
-Ne, nem jó ötlet!-mondtam de már késő volt. Stefi már fel is vette. Szívás...

-Szia Steff! Mitcsinálsz?-elég közel álltam Rékához ahoz,hogy haljam mit válaszol a kérdésre. Unott hangja volt, mintha sírt volna. Csak annyit válaszolt, hogy mindjárt megy vacsorázni majd meg lefekszik mert fáradt.-Te sírtál?-kérdezte Réka tőle mire Stefi hangja minden eggyes szónál elcsuklott. Megint sír. De vajon miért? Azért tán mert elvesztette a szüzességét? Hülye logika... Csak annyit válaszolt, hogy nem sírt csak fáradt.-Mióta vagy otthon? Milyen volt Harryvel?-kérdezte újra Réka. Én még mindig melette voltam, kiváncsi voltam erre mit felel majd. “Úgy már egy félórája itthon vagyok, Harry találkozott a volt barátnőjével és én mondtam,hogy menjen, hívja meg valamire és ő halgatott rám és elment, otthagyva engem a parkban. Szerencsére hazataláltam. “ Mondta Stefi majd az agyam kattogni kezdett: nemrég beszéltem Harryvel de Stefi már fél órája otthon van. Nem hiszem hazudott volna Rékának. És ha a volt barátnőjével találkozozótt akkor már értem az egésszet. Alaptalanúl Stefit kurvának hittem és elítéltem egy olyan dolog miatt ami nem is történt meg. Akkor ezek szerint otthon van. És sír...Sír! De vajon miért?

                                              .....
*Másnap reggel*
/Steff szemszöge /
                                                                 
Fáradtan keltem fel reggel. Ugyanabban a ruhában voltam mint tegnap. Hamar levetettem és fehérneműsön valami laza itthoni cuccok kerestem a szekrényemben. Egy rövidnadrág és egy nagy rövidújjú blúz és egy rend tiszta fehérnemű társaságában vonultam be a fördőbe.A tükörbenézve kicsit megijedtem magamtól. Kisírt szemeim meg nagyon kócos hajam volt de hamar segítettem rajta. Lezuhanyoztam majd felvettem a kiválasztott ruhákat. Kimentem a konyhába valami reggelit keresni és közben bekapcsoltam a rádiót. Mintha úgyértettem,hogy BBC rádió volt, de nem vagyok benne biztos. Kerestem egy mély tálacskát mibe tejet töltöttem,betettem a mikróba majd kivettem a kagylófölötti szekrényból a műzlit és vártam, hogy megmelegedjen a tej. A konyhapulton ülve halgattam a rádiót mikor egy ismerős név csengett fel benne.
,,-Jóreggel kedves nézőink! Itt ül melettem Liam James Payne, a One Direction szépfiúja aki sziveskedett elfogadni a meghívásunkat és válaszolni fog itt, nekünk pár kérdésre. Hogy vagy Liam? Mesélj nekünk kérlek Stefanyról. Ha jól tudjuk ígyhívják nem?
-Jól vagyok köszönöm és igen, ez a neve.
-Mesélj még pár dolgot róla!
-A neve Stafany Grant és nem rég jött Londonba, itt tölti a nyarat.
-Ő ki neked? Honnan ismered?
-Egy kedves ismerősömnek az unokahúga, rajtuk keresztül ismertem meg.
-Ha jól tudom igazából nem ez a neve...Ebből mi igaz?
-Ez az igazi neve csak mivel a szüleivel majdnem születése óta romániában laktak, az ottani rokonok vezetéknevét vette át és elmagyarosították a Stefany-t.
-A napokban sok időt töltöttél vele, képek is készültek rólatok meg volt egy szép Tweeted is hozzá...Ez minek az oka? Tán megcsalod a barátnődet, Danielle Peazert?
-Dehogy! Szósincs róla! Stefany olyan nekem mintha a hugom lenne. Egy csodálatos vidám lány és nagyon szeretem ez az oka mindennek.
-Mint nő, bejön neked? Gondoltál már valaha arra, hogy tán a közeljövőben ha majd a Danielle-el való kapcsolatod zátonyra fut, próbálkozz nála?
-Nem, ilyen megsem fordult még a fejemben. Szeretem tiszta szivemből Danielle-t és ezt ő is tudja remélem és Stefany szép meg csinos, de nem nagyon az én esetem.
-Liam, most az a vicces, hogy sok üzenetet kaptunk, hogy jobban találnál Stefanyval mint Danivel és, hogy sokan örülnének ha összejönnének. Te mit szolsz ezekhez az üzenetekhez?
-A közelövőben még látni fognak Stefanyval mivelhogy minden szabadidőmet ha tudom majd vele töltöm, szeretném kihasználni azt az időt amíg még itt tartózkodik, Londonban, konbinálni meg lehet, megvan engedve de nem lesz belőle semmi.
-Köszönjük Liam! Ez volt a ma reggeli ha úgyvesszükk sokk, tartsanak velünk a késöbbiekben is. Ha már Liam, akkor már What Makes You Beautifull! Köszönjük Liam, hogy eljöttél!- mondta a bemondó majd elkezdődött a WMYB....


-folytatás a következő fejezetben-

16. fejezet- A változások csak most kezdődnek

   Sziasztok! Ne haragudjatok,hogy ilyen későn hoztam az új fejezete de nagyon sok dolgom vólt :/
 Ezután sűrűbben fogom hozni a fejezeteket, megpróbálok hetente eggyet hozni, lehet nem mindig fog sekierülni de próbálkozni fogok igérem.Bocsánat,hogy ilyen rövid lett, próbálok hosszabakat irni de nem nagyon van időm...
Köszönöm,hogy olvassátok a blogomat, aki még nem tette, iratkozzon fel ha akar rendszeres olvasónak.
 Jó olvasást!
    Steff xx
U.I. : A következő fejezetekben nagy mértékű változások lesznek Steff életében amelyikekben nagy szerepet fog játszani az a bizonyos dosszié , majd megtudjátok miről van szó :D

    Ahogy beléptem a házba,telefonom rezegni kezdett de nem sokáig. Biztos üzenetem jött. Nem nagyon érdekelt ezért a nappaliba lépve, ledobtam a kanapéra és bementem a szobámba. Kifeküdtem az ágyamon majd  a falat bámulva gondolkoztam. Hogy min? Hát csakis arról,hogy ebben a három napban,mióta Londonban vagyok, olyan dolgok történtek velem amiket még álmomban sem képzeltem volna. Volt ezekhez kapcsolódó de eggyik sem fájt ennyire. Hogy mi és miért fáj? Hát az,hogy Liam hazudott nekem, ha úgyveszzük kihasznált,szédített és ezzel nem lenne semmi baj ha nem éreznék semmit iránta. Ha úgy gondolkoznék mint egy fan, áldanám az Istent,hogy mindez megtörténhetett velem. De nem így gondolkodok...Ebben a pillanatban nem érzem magam fannak. Egy szerencsétlen szerelmes lánynak érzem magam akit a normális hülye életéből elrángattak  egy mégrosszabb életbe. Jó,mindigis szerettem volna találkozni a srácokkal,mindig is akartam közös emlékeket velük, mindig is Liamre és a szerelmére vágytam és most az elmúlt napokban ha úgyvesszük meg is kaptam csak nem éppen úgy ahogy akartam. Inkább találkoztam volna késöbb vele vagy inkább nem is találkoztam volna vele, minthogy most,pár nappal késöbb, azon siránkozzak, hogy azt mondta szeret de mégis más barátnője van akivel állítólag szakított de mégsem. Ezt így elég nehéz lesz feldolgozni de menni fog....!
  Fuuu,basszus! Nekem jött egy sms-em és kitudja már milyen rég! Hamar kiszaladtam a nappaliba és felkaptam kicsi ütött-kopott telefonom. Nem is egy üzim volt hanem starból kettő. A második fél percel ezelött jött. Huuu.
“Elindultam,remélem készen vagy...Sietek,Harry xx”
   Basssszuuuus! Elfeletkeztem a Harryvel való ,,randimról” ! És elindúúúlt! Hamar befutottam a szobámba, egyből a falba beépített szekrényemhez rohantam, inkább volt gardrób mint szekrény de szekrénynek mondtam mindig.  Hirtelen azt sem tudtam mit vegyek fel. A kiöltözés nem az én stílusom ezért egy szimpla türkiszkék csőgatyát és egy fehér kicsit hosszabb -türkiszkék Let’s Go!feliratos- pólót vettem fel. Mikor a polo felvevésénél tartottam, csengettek. Hamar az ajtóhoz futottam és mivel nem vagyok az a szégyellős tipus, ajtót nyitottam nadrág nélkül. Gondoltam csak Harry az és biztos nem harakszik meg ha még egy kicsit várnia kell.
 Meglepetésemre  Liam állt az ajtómban….Ahogy meglátt a tarkójához kapott és azt vakargatva mért végig engem. Olyan aranyos volt,hogy egy fél percig nem votam eszemnél. Mikor észhezkaptam elbújtam az ajtó hátához teljesen elpirulva majd egy ‘Gyere be és csukd be magadután az aztót’ –ot motyogtam az ajtóhátamögül és befutottam a szobámba. Halottam az ajtó csukódásást, úgyhogy bejött. Hamar magamra kapatam a nadrágom és egy felsőt is kivettem a szekrényből ha majd szükségem lesz rá. Amint mindenem megvolt és már felvoltam öltözve, az ágyalól előkaptam a türkíz converse cipőm és azzala a kezemben szaladtam ki a nappaliba.
-Bocsi, hogy megváradtalak, csak mint láttad, nem voltam felöltözve...-mondtam Liamnek miközben húztam a cipőm. Szorosan az ajtó melett állt, és onnan figyelte mit teszek.-Amúgy mijáratban nálunk? Rékáék nincsenek itthon  nekem pedig mindjárt mennem kell.
-Van egy dosszié a kávézó asztalotokon a nappaliba amire Csabinak szüksége lenne és azért küldtek. Ha megengeded, el is vinném.-mondta majd bejebb lépett a nappaliba és elvette a dossziét az asztalról.-Akkor én megyek is.-Mondta majd a kilincshez nyúlt és már az ajtón kívül is volt.-Szia!-kiáltotta vissza a folyosó végéről.
   Egy éppen halható sziát én is köszöntem neki majd néztem ahogy távozik... A földszintről még visszanézett, hogy még nézem-e és természetesen akaratom ellenére is még néztem és ezen ő elmosolyodott majd kilépett a lépcsőház ajtaján....
Mivel már kész harci díszben voltam (felvoltam öltözve meg minden), én is elindultam lefele a tömbházunk elé. Hamar kulcsrazártam az ajtót majd lebaktattam a lépcsőkön. Harry a kocsijának támaszkodva várt engem egy nagy mosollyal az arcán. Nem eppe volt kiöltözve de az én inkább sportos szerkómhoz képest nagyon is elegáns volt.
-Tényleg nem ebbe kelett volna volna jönnöm...-motyogtam majd sarkon fordúltam és visszaindultam a lakásba. Harry karom után kapott és visszahúzott.
- Így pont tökéletes vagy, én öltöztem túl. Csak sétálni megyünk meg esetleg egy cukrázdába úgyhogy pont jól öltöztél. Csinos vagy!-mondta mégmindig nagy mosollyal az arcán majd egy kicsit végigmért.’ Liam szerencsésebb helyzetben mért végig...Ha Harry ezt tudná...Remélem nem találkoztak...’-gondoltam magamban mikor Harry  kinyitotta kocsija ajtóját és beültem bal felé érdekes módón. Megszoktam,hogy nálunk a kormány van balfelől és nem az anyós ülés, kicsit furcsa volt de majd csak megszokom egy idő múlva. Pár pillanattal késöbb Harry beül mellém és beindította a kocsit.
-Hova megyünk előszőr?-kérdeztem megtörve a csendet.
-Te hova szeretnél?
-Nem is tudom...nekem mindegy.
-Akkor mennyünk előszőr egy kávézóba, vegyünk valamit elvitelre majd...
-Majd azokat elfogyasztva sétáljunk a parkban.-fejeztem be helyette a mondatot helyette amin elmosolyodott.-Jó ötlet!-mondtam felé fordulva mire ő is felém fordult és egy pillanatra belenézhettem szép, zöld szemeibe. Ez a pillanat nem tartott sokáig mivel ő visszafordult, hogy az utat nézze.
    

15.fejezet

Bocsánat, hogy csak ma hozok részt , de csak ma jöttem haza. Volt egy kevéske időm irni az erdőn, a hegyek között, kicsit tul fogalmazások is cannak, tulkomplikáltam pár dolgot meg részt, elég furcsa lett. Remélem tetszeni fog nektek. Utólag is Boldog Karácsonyt és Boldog Új évet!

/Stefi szemszöge/
-Te mióta álsz itt?-kérdezte Niall miközben javában ette már a tőlem visszakapott chipset.
-Nem olyan régóta. De miért is?

-Halottál mindent ugye?-kérdezte közben lehajtotta a fejét.
-Nem mindent. Vagy lehet. Nem tudom. Onnantól halottam, hogy :,,Ráhajtottam a csajodra,jah bocs nem is a csajod.” Féltékeny volt ugye?
-Igen. Nem gondoltam, hogy ennyire idegesíti ez őt. Gondoltam tényleg csak kihasznált téged de...
-Miért, nem így van?
-Nem...Azért volt ennyire kiakadva mert tényleg szeret téged csak nem akarja bevalanni és ha nem ismerném azt mondanám, hogy csak azért van mégmindig Daniele-el mert ő híres te meg nem. De ez nem így van...
-Innentől már tudom a fojtatást. Túl jó a szíve ahoz,hogy megbántsa. Két év után már nincs szive szakítani vele. Tudja,hogy Danielle szereti őt de egyrészből még ő is viszont szereti....
-Igaz...Ilyen hamar észrelehet venni? Vagy nem is...Te különkb vagy. Te vagy szívének a társa és azért tudod,hogy mit érez és hogy mi van vele. Más magyarázad nincs.Na ez tőlem kicsit nyálás volt.- megvakarta a mondata végén a tarkóját.
-Ez nem így van! Neki Danielle a társa. Már két éve. Az én érkezésem nem tud egy kétéves szerelmet szétfoszlatni.  Ők szeretik egymást és ezt kell fogadnunk.
-De te nem szereted őt?
-De igen...Tiszta szivemből...De ez nem ér semmit ha ő nem szeret viszont...
-De viszont szeret! Miért nem érted meg?! Azért volt féltékeny!
-Nem volt féltékeny csak max félt Harrytől. Ennyi.
-Ebbe ne légy ennyire biztos. És Harryvel tényleg vigyázz.
-Oké,vigyázni fogok,megígérem.
-Rendben.
  Beszélgetésünk nem is volt beszélgetés.Inkább mindenki harcolt a saját igazáért. Szerintem Liam nem szeret,Niall szerint igen. Volt már ahol kiabáltunk egymással pedig eggyikünk sem süket de úgyis. Sajnos azzal nem törödtünk,hogy valaki halle mindket. Mivel a szobák mind egy emeleten vannak, így szerintem Liam mindent hallott. De nem is baj. Hisz úgysem szeret,biztos örül,hogy én ezt jól tudom. De gondolkozzunk el azon,hogy akkor miért mondta azt a repülőn? Miért csókolt meg többször is mióta megismerkedtünk? Miért hazudott Danielleről? Miért mondta hogy szakítottak hogyha ez nem is igaz? Na ezek jókérdések az biztos. De majd mikor hazaérek még elgondolkozok rajtuk.
-Öm,Niall,ha érdekel, ma otthon a szüleimnél vacsorázok. Nem tudom mikor érek haza.Indulok is. Majd jövök.-Liam Niallhoz való üzenete szakította félbe gondolkodásomat amit Niall fürkésző tekintete közben folytattam.
 Liam választ sem várva, elment melettünk-mivel pont a lépcsővel szemben van Niall szobája ami elött beszélgettünk-és leviharzott a lépcsőn. Már kicsit nyugodtabb arckifejezése volt de még mindig nem volt teljesen nyugodt. Épp indultam volna le a lépcsőn Niallel, amikor telefonom heves rezgésére lettem figyelmes. A kijelzőn Réka neve virított.
-Haló!-szoltam bele normális hangsúllyal a telfonba, egy normális beszélgetés létrehozatala érdekében.
-Szia. Haza kéne gyere, mert nincs kulcsod és nekünk elkell mennünk. Geoffék áthivtak minket vacsorára.-szuper, még csak ez kellett. Egzedül leszek itthon. De jóó.
-Rendben indulok is.-mikor ezt a mondatot kimondtam, Niall nagyranyilt szemekkel nézett rám, próbálta kivenni a tekintetemből, hogy miért is kell elmenjek és hova.-Sziaaa!.köszöntem el.
-Siess! Szia!-gondolhattam volna,hogy az utolsó percen szolna nekem is igy sietnem kell.
 Hirtelen Niall felé fordultam, hogy elmagyarázzam mi is történik. Forsulatom meglepte Niallt, elég fura fejet vágott amikor egy pilanat alatt már vele szemben voltam, nem számitott rám.
-Mennem kell. Nincs kulcsom és kizárnak ha nem sietek.
-Értem. Ha mensz, szia.-köszönt el és adott két puszit.
-Szia.-köszöntem el én is és sietősen levágtattam a lépcsőn.
  Ez a vágtatás tényleg vágtatás volt, mivel kettesével szdtem a lépcsőfokokot és az utolsó négyről leszöktem, időt sporolva azon a négy lépcsőfokon is. Az bejárati ajtóhoz a nappalin keresztül tudtam csak eljutni, így sehogy sem kerülhettem azt, hogy ne találkozzak Liamel. Úgy mint mindenki a szobában, Ő is a kanapén ült, beszélgetett Zaynel. Elég érdekes témájuk lehetett mert amikor Zayn meglátott engemet, a beszélgetésük megszakadt és Zayn apró jelzése segítségével, ami egy apró pillantás volt, Liam ,,csak úgy a semmiből” rájött, hogy beléptem a szoba küszöbén,felált és azelőszoba felé vette az irányt és útja kezdetén elköszönt a szobában lévő társaságtól. Én is hamar elköszöntem tőlük,hamar elhadartam nekik, hogy miért kell ilyen sietősen hazamenjek és én is kifele vettem  az irányt. Az előszobában, Liam épp huzta cipőjét. Furcsa véletlen közepedte az én cipőm nagyon közél volt az övéhez. Közelebb léptem hozzá majd a cipőm után nyultam. Felvettem azt és az előszoba másik felébe húzódva felhúztam. Már én is készen voltam és már nyultam volna a kilincshez, hogy lenyomjam, mikor kezünk a kilincs felett összeért. Egyszerre nyultunk a kilincshez azthiszem. Niall ezt azzal magyarázná, hogy Ő a szivemnek a társa így egy hullámhoszzon perdülünk.(asszem igy szokták mondani)

-Hagyd, majd nyitom én.-mondta kedvesen azon a sexy mély hangján ami mint mindig, most is elvarázsolt. Hangjától mindig olyan kábult leszek, mintha nem ezen a földön lennék. Már úgy rabulejtett hangja, hogy észre sem vettem, hogy kinyitotta nekem az ajtót. –Hazavigyelek?-még jó, hogy megszólalt hanem én még mindig ott állnék az ajtóban. Kérdése hallatán magamhoz tértem és kimentem az ajtón, mögöttem szorosan jött ő is.
-Közel lakok, nem szükséges.Azért köszi. Szia.-mondtam majd hátatfordítva neki elgondolkoztam azon, hogy nemrég veszekedett Niallel miattam, mostmeg Ő kedveskedik velem...Pont olyan amilyennek elképzeltem. Nem. Nem pont olyan...Ő sokkal jobb mint ahogy elképzeltem. Már az utca végén jártam, a következő kanyarnál fordultam volna be a parkhoz, mikor ujra meghalottam hangját.
-Steff! Álj meg kérlek!-lihegve kiabált utánam és futott, ahogyan csak a lába birta.-Csak megakartam köszönni azt amit ma értem tettél. Értem ezalatt a kaját és azt, hogy elviselted a fiúkat. Nagyon sokat jelent ez nekem.
-Nagyon szivesen. Máskor is. De  mostmár tényleg mennem és sietnem kell.
-Oké,nem is tartlak akkor fel. Szia. És mégegyszer: köszönöm.
-Nagyon szivesen. Sziaa!-mondtam majd megint hátatfordítva neki bagtatttam tovább hazafelé. Bevettem a kanyart a parfelé, átmentem a parkon, át az úton és már a tömbházunk elött is is voltam. A második emeletre felérve már hallani lehetett Csabi hangját ahogy lépik ki az ajtón.
-De jó, hogy megjöttél! Már szembe akartam menni veled. De már ittvagy úgyhogy semmi gond. Ne nagyon menj ki, legalábbis egyedül, ha kimensz kérlek szoljál, egy sms-t irj legalább, kaja van elég a hűtőben, van karamellás fagyi a fagyasztóban és  távirányító a kávézó asztal alsó polcán.Ha valamit nem találsz, hivj nyugodtan.
-Rendben, remélem elboldogulok. Sziasztok!-mondtam majd bementem a házba.